Harmadik fejezet - Egyszerű megoldások

Cathy:
Mikor felébredtem anya épp benézett a szobámba. Az ágyamba voltam és gondolkoztam a tegnapi dolgokon.
- Szi a kicsim, hogy vagy? - Kérdezte aggódva.
- Jól anya, semmi bajom. - mosolyogtam r. - Nem kell orvoshoz mennem.
Anya sóhajtott egyet megadóan. Ezek szerint lemondott arról, hogy egy kis fehérség miatt már a sűrgőségin kössek ki. Nyílván apa beszélte le róla, football edzőként a játékosai orrvérzés miatt sem mennem korházba, nem hoyg fehérség vagy szédülés miatt. Anya kiment a szobából én pedig újra a gondolataimra bíztam magam. felhívtam D.-t, bár nem mondtam neki a bátáyámmal valü találkozásról semmit, de a hangját hallva mindig megnyugodtam. Alig csöngött ki és felvette.
- Szia Cathy, hogy vagy? Tegnap hívott anyukád és azt mondta rosszul lettél.
- Jól vagyok, ne aggódj. ANya pedig hajlamos eltúlozni a dolgokat. Holnap amúgy is suli szóval... Nem tudnál most átjönni?
- Vasárnap reggel? Megőrültél?
- ...
- Hülyülök, tizenegyre ott vagyok.

Peter:
Miután csökkentettem a szomjamat visszamentem az átjárón keresztül. Tudtam, hogy azonnal megkell keresnem Paul-t, akit Robbal együtt találtam meg, Paul lakásán. Rob már egy kicsit jobb színnek örvendhetett de még mindig jól láthatóak voltak a forradások és a vércseppek.
- Paul, van egy kis gond. _ kezdtem bele rögtön, amint beléptem az ajtón.
- Megöltél valakit? . kérdezte monoton hangon miközben gézt tekergetett Rob lábán.
- Mi? Nem!
- verekedtél egy emberrel?
- Nem.
- Átsegítettél egy nénit a zebrán aztán kiszívtad a vérét?
- Héj! - Kiáltott Rob. - Egyszeri eset volt.
- Nem. - mondtam.
- Akkor talán még egy Stefanie?
-Nem.
- Kit bántottál akkor?
- Miért nézel ennyire erőszakosnak? Nem Rob vagyok.
-Oké. Kezdek kifogyni a megtörtént eseményekből. - Az arca átváltott viccelődő formából aggódóra.
- Találkoztam Cathy-vel. - kezdtem bele. - és.. beszéltünk.
- vagyis lényegébe ő hebeget-habogot és kérdezett, te pedig álltál mint egy szentfazék szótlanul? - Fordította rám a fejét Rob. Ránéztem kicsit sem illendő arckifejezéssel é s megadóan feltartotta a kezét - ami enyhe vinnyogással járt -, de azért vigyorgott. Visszafordultam Paul-hoz és fojtottam.
- A segítségedet kérem. Fogalmam sincs hogy mit csináljak, mert tud az öt napról.
- Mindig a segítségemet kéred, ez nem újdonság. De most a jó isten verjem meg! Nem volt elég a barátnődet ebbe belekeverni? Elég gond ő is nekünk! Miért kellett pofázni neked az átváltozásról?
- Nem mondtam! Ő hozta fel!
- Honnan tud róla?
- Nem tudom.
- Stefanie?
- Ki az a Cathy? - Szólt közbe újra Rob.
-A húgom. - válaszoltam.
- És csinos? - kérdezte vigyorogva. -Jól jönne már pár új vámpírcsaj ezeken már mid átmentem.
Na itt volt elég. Elindultam Rob felé és nem érdekelt, hogy Paul teljes erőből próbál megállítani, mert leráztam magamról. Már Rob ágyának közelében jártam, amikkor döbbentem nézett rám. Egy rúgással felborítottam az ágyat, Rob pedig igen hirtelen a falon találta magát, mivel a torkánál fogva nyomtam oda.
- Ha hozzá mersz nyúlni, egyenként vágm le a végtagjaidat, utoljára a farkadat hagyom amit feldugok a seggedbe miközben kibelezlek! - Ordítottam hörögve. Mikor elengedtem köhögve esett tárdre és mikor Paul szemébe néztem, tudtam, hogy csak azért mert halállal fenyegettem meg Robot, tőle sokkal rosszabbat kapnék, mint az én fenyegetésem. A megrovü tekintettre, csak annyit mondtam: - Oké, befejeztem.
- Rob.. Tudod, hogy kikell választani valakit ahhoz, hogy vámpír legyen. Nőket pedig ritkán választanak. Peter, te meg nyugodj meg és ne húzd fel magad ilyen hülyeségeken. Inkább azon gondolkodj, hogy, hogy oldjuk meg ezt, ha persze nem akarod hogy pszihológusnál kössön ki.
- Ott biztos nem fog kikötni. Azt mondtam, hogy láttam az átváltozásom egyik napján, szóval lett volna rá alkalma, hogy elhíresztelje.
- Hmm.. csini vámpírvadász. - mondta bosszúsan Rob miközben  a jobb karját a bal vállához nyomta.
- Mopst fogd be, vagy nem fog érdekelni, hogy meg mártóztál a szenteltvízbe! - Kiabáltam. Visszafordultam Paul felé: - van még valami. Mikor vele voltam nem szomjaztam.
- Biztos mással voltál elfoglalva. A meglepetés gyakorta okoz ilyen hatásokat. Egyébként is amikor a szökőkútnál voltunk, akkor sem tűntél éhesnek.
- Tévedsz, mert az voltak, pusztán Robbal foglalkoztam és nem annyira Stefanie lüktető vénájával. De amikor egeyedül voltam Catyh-vel semmit nem éreztem.
- Döbbenet hatása.
- Na persze. - forgattam a szemem.
- Egyébként meg ha eddig nem köpött ezek után sem fog. csak azt nem értem, honnan tud róla Stefanie? AZ előbb is kérdeztem - csak a drága szexéhes, őrült haverod épp közbe érdeklődött.
- Ki az a Stefanie? - Vágott közbe persze Rob.
- Az exem. - mondtam. Paul felvont szemöldökkel méregetett. - Most mi van, már nem a barátnőm! - mondtam felháborodva majd sóhajtottam.
- Ha szóltál volna meghagytam volna neked. - Vigyorogta Rob. - Finomak is az exek. - ezen már röhögtünk.

Második fejezet - Első beszélgetés

Peter:
Cathy arca hirtelen falfehér lett. Azt hittem mindjárt elájul, de nem tette. Még mindig ugyanolyan törékenynek látszott mint régen, de a vonásai az arcán már keményebbek lettek és nőiesebbek. Mintha nem az a régi Cathy állna előttem akit ismerek. Hiszen tavaly még én voltam az, aki állandóan megvédte, én láttam, hogy milyen törékeny, és most? Kiolvashatatlan. Aztán pont amikor a legkevésbé számítottam erre: megölelt. Aztán hátralépet és össze ráncolt szemmel megkérdezte:
- Mi vagy? - Tétováztam a válasszal. Ugyan hogy is lehetne leegyzserűsíteni azt hogy: hát izéé... tudod én egy vámpír vagyok és most átjöttünk az emberivilágba táplálkozni. Remélem tudod hogy ez mit jelent, nyami nyami. Na nem. Hülye lettem volna elmondani neki. Ehelyett inkább dadogtam: - Hát.. ez... öööhm..
- Láttalak. - Mondta. Összezavarodtam. Igen most lát, de ahogy múlt időben beszélt, tudtam, hogy nem a mai napról beszél. De mikor láthatott? Biztosan észrevettem volna, ha valahol meglátom. Még sosem kerültem ide, csak most és..
- Mikor? - Bukott ki belőlem a kérdés.
- Ott feküdtél. Nem fájt azaz öt nap? - nézett rám aggódva. Már értettem mikor látott. - És.. és..mivé? De.. - hirtelen abbahagyta mert lépések hallatszottak. El kell tünnöm innen. Így is elég galibát okoztam azzal, hogy kapcsolatba állok egy "halálom előtti barátommal", de  hogy még a húgom is? Mi jutott eszembe? Ezt Cathy-nek nem szabad tudnia. Sőt! Tilos! Akik tudják a titkot azok vagy vadászok lesznek vagy bővítiuk a bolondokháza létszámát és a végén ők maguk is elhiszik hogy megőrültek. Az egyik barátommal is ez történt és most kuksolhat a pszihológusával.De a francba a saját húgomat kitenni ennek? Mit gondoltam? Na mindegy majd Paullal kitalálunk valamit miután lecseszett ezért is. Úgy is ő az ész. Hirtelen észhez tértem és mikor kinyilt az ajtó én már ott sem voltam.
- Cathy? Mit csinálsz itt kint? Kivel beszélgettél? Úristen tiszta fehér vagy! Cathy! - Zendítette Cathy-re anya aggódását. Annyit bolyongtam a húgom találkozása óta hogy már lassan felkel a nap. Ilyen sokáig voltam itt? gyorsan ennem is kell, mielőtt visszamegyek. hirtelen eszembe jutott hogy miért nem voltam éhes Catyh közelébe. Most meg éget a szomjúság. El kell tünnöm..

Cathy:
Mire észhez tértem rájöttem, hogy Peternek se híve se hamva. Még csak is válaszolt, hogy kicsoda vagy mi történt azóta. Hihetetlen volt. Attól függetlenül, hogy akkor amikor láttam akkor amikor ott feküdt a padlón a fájdalomtól eltorult arccal, attól függetlenül, biztos voltam benne, hogy sohga többé nem fogom látni. Persze bíztam benne, ar remény mindig megvolt, de... Itt volt. Láttam.
- Cathy? Mit csinálsz itt kint? Kivel beszéltél? Úristen tiszta fehér vagy! - Zúdította rám anyám a kérdéseit az ajtóból, de nem tudtam ráfigyelni. Az agyam még mindig ott volt a tornácon ahol anya imádott kertiasztalai fogadják a vendégeket, aztán valaki elkáromkodja magát, én határozottan fordulok az ismerős hangra és észreveszem, hogy Peter, az eltűntnek nyilvánított bátyám ott áll a lépcső legalján, csak pár lépésre tőlem. De eltűnt. Már nincs itt. Biztos, hogy nem csak képzelődtem? Nem. határozott nem. Biztos hogy nem volt se képzelet, de szellem, se valami idióta hiányérzet mivel megöleltem. megtudtam ölelni, tehát szilárd, tehát itt volt! Nem halt meg!
- Catyh! - rázott meg anya a vállamnál fogva.
- Itt volt... itt volt... - Hebegtem aztán kitisztul a fejem. Anya nem tudhatja meg. Beleőrülne, ha elhinni. vagy engem fognak bolondnak nézni.
- Ki volt itt? - Kérdezte most már kicsivel nyugodtabban - azt hihette hogy magamban beszélek, utána pedig reszketni kezdett - Ugye nem volt itt senki idegen? - suttogta remegéssel a hangjában.
- Ja, hát őő... csak Diana hívott fel és vele beszéltem - hazudtam erőltetett mosollyal az arcomon.
- Rossz hír? Csak mert nagyon fehér vagy Cathy, ez nem természetesen.
- Jaj, anya semmi baj, tényleg ... csak egy kicsit megszédültek, biztos csak túl gyorsan fordultam meg.
- Holnap elviszlek az orvoshoz. - mondta ellenkezést nem tűrően.
- Jó. - sóhajtottam. Tudtam, hogy végül is bármit mondhatok akkor is idegbajt kap. Amióta Peter "meghalt" mert ugye most már tudtam hogy nagyon nem halt meg, azóta sokkal jobban félt. Mint egy szem lányára, úgy tekintett mintha új esélyt kapott volna a fiatalságra így olyanoktól is óvott, hogy csak semmi egészségtelen hús, ami felém olyan volt mint a falra hányt borsó! Mikor bementem a házba láttam a faliórán, hogy nem sokára tizenegy óra. Anya odaszólt, hogy kész van már a kaja, de felmentem inkább lefeküdni. Miután jó éjt puszi után is úgy voltam vele, hogy nem fogok tudni elaludni így hosszú ideig pepecseltem a fürdőbe. Mikor azonban végre az ágyba kerültem az álom mégis hamar elnyomott.

Első fejezet - Baljós találkozások

Cathy:
Mikor beléptünk az edzőterembe, a kislány - legalábbis nagyon fiatalnak nézett ki - szokásához híven most is itt volt, a pályán. Mivel a barátnőmmel mi is kosarazni jöttük így beálltunk mellé. Felé nyújtottam a kezem:
- Hello, Cathy Grint. Beállhatunk? - Kérdeztem és magamra meg a barátnőmre, Diana-ra mutattam. A lány kissé hátrahőkölt aztán vonakodva, de ő is kezet nyújtott.
- Larissa Morgen. Persze.
Már vagy 5 perce játszottunk. de nem voltam valami aktív. Az utóbbi egy évben nem sokat vettem részt a mozgásban D-vel. A bátyám már egy éve eltűnt, de ettől éppen eléggé megviselt ahhoz hogy ne foglalkozzam annyira a magánedzésekkel. De az igazat megvallva napját sem tudom már mikor gondoltam a bátyám eltűnésére. A rendőrök persze feladták mert szerintük meghalt. Anyámék ezt elhitték - bizonyíték,holttest nélkül - én nem. Én szilárdan hittem benne hogy ő még él. Ő nem az a fajta aki feladja egy könnyen. Az életet meg pláne nem. A szüleim innentől kezdve váltig állították, hogy a bátyám, Peter meghalt. De én láttam az eltűnése óta egyszer, de a szüleim ezt a hiányérzetnek nyilvánították. Talán még ők se hittek el hogy meghalt, csak pusztán előttem titkolták ezt. Talán féltek hogy én is reménykedni kezdek. De szerintem meg nekik fájdalmas lenne a reménykedés , mert ha rájönnek hogy már nincs életben akkor azt valószínűleg lelki épséggel nem élnék túl. ( Kérdés: én túlélném?) Jobb így nekik. (Kérdés: Nekem jobb?) Nekem nem. Mikor láttam akkor, az olyan volt mintha nem is ő lenne. Valaki más szemébe néztem volna... Valami máséba.
Mint 17 éves - azaz majdnem 18! 2 hónap múlva vége a személyi kéregetésnek - egyértelműen belementem Diana-nak abba az ötletébe hogy kosáredzésekre járjunk. Aztán észrevettem - bár nem is nehéz észrevenni - hogy Larissa fürkésző szemmel méreget. Mikor észrevette, hogy figyelem lesütötte a szemét és gyorsan elkapta a passzt Diana-tól. Ez még így ment 20 percig és nem egyszer láttam hogy Larissa kihagy jó néhány ígéretes kapást, csak hogy engem figyelhessen. kezdem azt hinni, hogy ferde hajlamú amikor az öltözőben is ezt csinálta. Már épp a felsőmet vettem fel amikor hirtelen nekem szegezte a kérdését:
- A bátyádról tudsz valamit? - Eléggé ledöbbentem és egy sor pillantást váltottam D-vel.
- Hát... meghalt. - Mondtam ugyanazon a szomorkás hangon mint mindig ha erről volt szó. Bár már vagy volt hat hónapja is mikor ilyesmit utoljára kérdeztek tőlem.
- Értem. - Bólintott, aztán elindult az ajtó felé majd hátrafordult.
- Én is lennék az ő helyében. Csodálatos öt nap lehetett. - Mondta azzal el is hagyta az öltözőszobát.
- Ebbe meg mi ütött? - Mérgelődött Diana . - Az oké hogy egy éve történt de basszus ilyen bunkón megkérdezni... Csak lássam meg még egyszer és komo..
- Hagyjuk a formalitást, D. - szóltam rá. - Csak érdeklődött. - Bár arról fogalmam sincs, hogy miért nevezi csodálatos 5 napnak. Én nem éppen találtam annak.
- Cathy.  Sötétedik. Ideje indulnunk.
- Persze. - Mikor hazaértem a tábla ugyanott volt ahol mindig, ha apa az edzésekkel kapcsolatos hírt közöl. Most ez állt rajta: A denver-i csapat feloszlik. Legelőször az jutott az eszembe hogy: Ha ezt a bátyám megtudná. Peter is benne játszott ebbe a focicsapatba és amíg itt volt velünk nagyon szeretett játszani. Apa persze már az eltűnésekor fel akarta oszlatni a bandát, de a többiek meggyőzték hogy folytassák. És valljuk be... Apa született irányító. Most a táblán piros festékkel rá volt írta -ami tipikusan a szomszéd város stílusára vallot, mert ők voltak az utolsó akiket a csapat megvert és nem féltek kijelenteni így vagy úgy hogy ez nem tetszik nekik. A táblán ez állt: Könnyű vagy nehéz lesz ezután újra leinni magatokat?
Az írás kicsit sem célzás a csapat egyik elhalálozott tagjára. Todd részegen vezetett. Neki ütközött egy másik autónak. A másik kocsi vezetője túlélte. Todd nem.
Nagyot sóhajtottam, aztán letéptem a falról és kihoztam egy új és sértetlen gyártmányt. Eddig már két halott volt a csapatban. Régen egy Charlie nevű srác, utána Peter.. és most Todd. A csapat emiatt is oszlik fel. Emellett néha több ellensége volt a csapatnak mint szurkolója.
Ekkor hallottam meg hogy valaki káromkodik. Hátrafordultam, hogy megnézzem kiszólít, de kizárt dolog, hogy megint ilyen nagy hiányérzetem lenne.


Peter:
Mikor felébredtem a többik már fenn voltak. Várták, mikor jön Ő, hogy megnyissa a világot, azt amiben én még régebben éltem. Ahol most élek, ott nem éget meg a Nap, holott egyáltalán nem tesz jót mivel mindig milágos van és éjszaka nincs, így nem tudunk átmenni egyedül a másik világba, mert nem tudjuk éjszaka van-e vagy nappal. Megpörkölődünk vagy sem? Emellett senki nem tudja hogy nyílik a kapu.De aztán jöttek az olyan fajták mint Ő, és kinyitták a kapukat, hogy átmehessünk étkezni. Szerencsére én és a két haverom; Rob és Paul ugyanoda kerültünk, pedig a kapu mindenkit máshová szokott dobni. A két világ ugyanolyan mint a mi világunk. Vannak hegyek, dombok... fák. Egyedül emberek nincsenek. Amikor kiléptem a régi világomba meglátta egy lányt, a szökőkút mellett állt. Ismertem azt a lányt, ahogy a helyet is.
- A francba. - A fociedzésinkre járt le. Stefanie Green. A volt barátnőm. Mikor meglátott minket Stef rögtön beugrott a szökőkútba és a közepére ment. Minnél távolabb tőlünk. Minnél távolabb tőlem. persze az a féleszú Rob rögtön a lány után ment. Stef csapkodott a vízzel ahogy előle menekült. A víz rákerült Rob karjára, ahol azonnal egy nagy vércsepp jelent meg. A lány tovább csapkodott aztán Rob egész teste vércseppekben állt. Még idejében sikerült annyi lélekjelenlétet erőltetnem magamba, hogy Paullal sikerült idejében elkapni hogy ne essen fele a vízbe, de így is annyira legyengült, hogy akeze érintette a vizet. A körmei azonnal befeketültek. Stefanie még mindig csak hátrált majd kiesett, beverte a fejét és a rémülettől elájult. Paul ezt a helyzetet használta ki hogy szokásához híven lecsessze Robot:
- A rohadt életbe Rob! Nem mondtam hogy szenteltvíz van az átkozott szökőkutakba?! Tudod mit? Feküdhetsz napokig a zacsijaid között.
Miután Paul azt mondta hazaviszi Robot, úgy gondoltam vigyáznom kéne a lányra. Végül is enni jöttünk és Rob majdnem megölte. Az ő stílusa az emberek gyilkolása. Mi Paullal épp hogy, csak szívogatjuk az emberek vérét. Aztán beugrott, hogy ez a hely csak méterre van az emberi otthonomtól. Stefaniet felültettem, bár néhol megcsípet a szenteltvíz mivel a ruhája teljesen elázott. Helyes. Ma már nem bánthatják. Elindultam és pár percnyi gyaloglás után a ház előtt voltam. AZ ajtóra épp egy táblát akasztottak ki amire ez volt kiírva: A denver-i csapat feloszlik!
- Basszameg! - kiabáltam mire a lány megfordult. A lánynak hosszú fekete haja volt benne kék és lila tincsekkel. fekete csőnadrágot és türkiz toppot viselt. A szeme szinte tükörképe volt az enyémnek. Ilyen messziről is jól látszik hogy már 17 éves is elmúlt. A kislányos arca már egy 24 éves nőé is lehetett volna. A barna szemében ott volt a bujaság, a játékosság és az elhagyatott szomorúság. talán még könnyek is voltak benne. El kellet volna mennem. Akkor is mikor először láttam. De most sem tudtam mozdulni.
-Peter. - szólt kissé félénken. csak álltam ott bambán. A hangja teljesen a régi maradt.
- Szia Cathy. - mosolyogtam rá. - Megváltoztál kicsi lány.